Pokorni pénzügyei
(2022.02.11.)
A 2022. évi hegyvidéki költségvetés tervezetét tárgyaltuk a Pénzügyi Bizottságon.
A 2021-ben javasolt módosításaim egy része megjelent örömünkre a tervezetben.
- Megemeljük végre a köztisztviselői illetményalapot 51.000 forintról 56.000 forintra. Tavaly javasoltam, idén teljesítjük. Ez 9,8% emelés. Ez magasabb, mint az idei 8%-os fogyasztói árindex növekedés.
- A társasház felújítási keret 20 millió forintról 35 millióra, az értékmegőrzési keret 22 millióról 55 millióra emelkedik.
- A helyi közutakra 160 millió forinttal többet költünk.
- A közparkok fenntartására 130 millió forinttal többet fordítunk.
- Főként a Böszörményi úti irodaházak bontása miatt 181 millió forint bevételtől esik el az önkormányzat. Ennek pótlására nincsenek tervek.
- Lakbértámogatásra összesen 500 ezer forintot szán az önkormányzat. Nem túl szerény összeg ez?
- A Normafa parkolóból plusz 52 millió forint bevétel származik.
- A választási évben plusz 100 millió forintot kap rendezvényekre a MOM, és 30 millió forinttal megy el több Fidesz propagandára a Hegyvidék újság és rendezvények kapcsán.
- Végre elköltünk 380 millió forintot a szakrendelő megvalósítására a János kórházban és az Egészséges Budapest program keretében a főváros jóvoltából 300 millió forintból megújítjuk a Szilágyi Erzsébet fasori házi orvosi rendelőt.
- Az iparűzési adó a 2021-es 4.058.000.000 forintról 4.257.240.000 forintra nő. Ez 4,9%-os növekedés, ami a 8%-os infláció növekedést sem éri el. Tehát Magyarország nem teljesít jobban.
- A parkolási bevétel 394.000.000 Ft lesz, a kiadás 735.000.000 forintról 845.000.000 forintra nő. A kiadás növekedés 90 millió FT nettó. Semmi hatékonyság növekedés nincs, elavult parkoló óráink vannak, nem lehet bankkártyával fizetni, az elszámolás még nem teljesen naprakész. Nem szégyen ez a 12. kerületben?
- A Pokorni félórákra 1.800.000 forintot fizetünk az Inforádiónak. Miért nem a Fidesz fizeti? Miért mi választópolgárok fizetjük?
Tehát ezek az előnyei és hátrányai a Pokorni féle költségvetésnek.
Azonban javító szándékkal 90 millió Ft forrás átcsoportosítására tettem javaslatot -a hegyvidéki polgárok érdekében- a Pénzügyi Bizottságon:
- A Hegyvidék lapkiadó (Fidesz propaganda újság) és Fidesz rendezvények támogatására megemelt kiadási sorból vonjunk el 30 millió forintot.
- A parkolás kiadásaiból faragjunk le 40 millió forintot.
- MoM Nonprofit Kft 100 millió forintos plusz támogatásából csoportosítsunk át 20 millió forintot.
- 10 millió forintot fordítsunk nyugdíjas programokra, idősek nappali ellátására, a házi segítségnyújtás támogatására.
- 10 millió forint plusz forrást adjunk fiatalok bérlakás költségeinek támogatására és családsegítésre.
- 20 millió forint legyen az iskolai és óvodai menza ételek minőségének javítására.
- Adjunk plusz 10 millió forintot a nyugdíjasok rezsi, bérleti díj és gyógyszerköltségeinek támogatására.
- 5 millió forinttal emeljük meg a hajléktalanok utcáról munkába program keretét.
- 10 millió forintot különítsünk el a társasházak napelem program támogatására.
- 5 millió forinttal támogassuk a Hegyvidék fő utcája értékmegőrző kisvállalkozások rezsi és bérleti díj költségeinek kifizetését.
- A magyarok egészségének javítása érdekében adjunk plusz 10 millió forintot a háziorvosi praxis és fogorvosi praxis támogatásra.
- 10 millió forinttal emeljük meg a rendészeti feladatok támogatását.
Ha egyetértenek javaslataimmal, vagy új javaslataik vannak, kérem írjanak nekem!
Köszönettel:
@Élő Norbert
helyi képviselő
Hegyvidék