Itt álljunk meg, itt jó lesz!- szóltam Rezsőnek. M1 Zsámbéki lejáró 27-es kilométerkő.

Ezelőtt fél órával a 23-as kilométernél értük utol a szabadság felé tartó menetet. Magyarország szégyene ez a miniszterelnök, aki ilyen menetelésre késztet kis gyerekeket, asszonyokat. Tanácstalankodtunk, mit csináljunk.  Előre mentünk a 24-es kilométerig. Gondoltam itt majd utolérnek bennünket. Telik az idő, nem jönnek. Megijedtem, hogy letáboroztak útközben. Eldöntöttünk: visszamegyünk. Mostmár nem olyan egyszerű. Le a zsámbéki kihajtónál, vissza a Sasfészeknél. Itt pár sárga villogóval parkoló autó, a menekülteknek hoztak valamit magánemberek. A rendőrök elállják az utat. Mondom, vizet viszünk, továbbengednek. Ezt még kétszer elmagyarázzuk. Kérdezünk egy ottparkoló fiatalembert, merre menjünk? Morgással felel, hogy a migránsok elfoglalták a pályát, sehova. Elmondom, hogy nekik hoztunk vizet, értetlenül hagy ott bennünket. Őt inkább idegesíti a probléma, minthogy segítene. Egy kicsit beljebb a Vöröskereszt. Mondjuk, hogy megyünk tovább, arra kérnek hívjuk fel őket, hogy letáboroznak-e mert ők így nem tudnak mit csinálni a náluk lévő élelemmel, takarókkal. Megígérem. Mondták, hogy többen ígérték, de senki nem telefonált. Én fogok. Megyünk, elérjük a  sort. Gyerekek, asszonyok, fiatal férfiak. Már nagyon fáradtak. Egy kilométer múlva elérjük az elejét. Már leálltak a kijárónál. Mi is megállunk. Ha elmegy mellettünk a menet odaadjuk a vizet. Elkezdem kipakolni. A rendőrök kérik ne rakjuk ki, mert ottmarad és balesetveszélyes. Így csak ötösével pakolom, ha elfogy újat rakok. Jönnek, viszik a vizet, nagyon megköszönik. Majd egyszer csak egy arab nyelven beszélő moped letáborozásra buzdítja őket. Nagyon jó. Többen jönnek, mutatják hogy takaró kellene. Felhívtam a vöröskereszteseket. Jönnek majd. Később egy ismerősöm mondta, hogy a vöröskeresztesek mondták el hol vannak a menekültek. Én meg nekik. Megérte telefonálni. Egy fiú odajön és kérdezi: You have "takaro"?. Elsőre nem értem, de másodszorra meglepődöm. Már magyarul is beszél. Odajön egyszer csak az én személyes menekültem. Angolul kezdi, hogy tölteni kellene a mobilját (nem okostelefon). Majd próbálja, de nem megy neki az angol. Kérdezi németül nem beszélek-e inkább. Mondom dehogynem. Aztán viszonylag jó németséggel beszélni kezd. Az önbizalma nagyobb, mint az előljáró szavak beli tudása. A "mit" ragot használja ha valahová megy és akkor is ha jön valahonnan.  Ezért először úgy értettem, hogy Bécsből jön, de gyanús volt, hogy mellétette a mit Deutschlandot is. Aztán megbeszéltük, hogy Szíriából jöttek hárman fiatalok, Aleppo mellől. Mesélte, hogy öt éve még nagyon jó világa volt, dolgozott, nagy háza volt, de jött a dzsihád és el kellett jönniük. Mondta, hogy sokan kérdezik miért nem jönnek az asszonyok és a gyerekek. Elmagyarázta: egy ember 3500 ojró (így), kettő 7000, gyerekek 1000 euró fejenként. Nincs annyi pénzük.  Aztán cigarettát ad egy tárcából az egyik sorstársának. Majd Rezsőt szólítja meg arabul, aki ezt nem érti. Mondom, hogy ő az én kollégám. Még elmondja, hogy mi magyarok milyen rendesek vagyunk. Azt gondolom szerencse hogy nem tudja, hogy ítt csak a magyarok jobbik fele van. A rosszabbik ott szotyizik a magyar-románon, amikor itt válsághelyzet van. Nagyon sok magyar jön, a Zsámbéki medence tele van sárga villógós autókkal. Szép látvány. Töméntelen család hoz ételt, italt, plédet. Sokan gyerekeikkel együtt jöttek. Ők legalább látják a jó példát. Belőlük emberi, európai magyarok lesznek. Nagyon megható ez.

Éjfél felé megjöttek a buszok. Mi hazamegyünk, Ők hovamennek, vajon?